A felhasított fakérgen már gyógyulnak a rajzok

s a gyermekkori sebektől már nagyon messze tartok

láncra fagyott hintákban a hó vigyáz a télre

Mama, tanácsod kéne…

A telefonfülke rosszkedvű, mert fáradt, süket és néma

jó lenne most káromkodni vagy beszélgetni néha

egy vizsla feszül a pórázán és nevet a nagyvilágon

Mama, tanácsod várom…

A névtábla így nem igaz már és megint rossz a csengő

hazudok  tudom nem hiszed, de jó hír legyen az első

nekem kéne vigyáznom rád, de nem nőttem fel mégse

Mama, most ne szidj meg érte...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.